“Félálom világ, bíbor valóság.
Álomtakaró borul rád.”
Álomtakaró borul rád.”
Drága Kata,
Nehezen kezdtem neki. Először a diétának, aztán a mindenféle
egyéb változásnak. Kezdem az elejéről, hogy ne legyek teljesen érthetetlen.
Tudod, hogy évek óta problémáim vannak az alvásommal,
finoman szólva sem tartozom azok közé, akik leteszik a fejüket és már horkolnak.
Mondjuk a horkolás része többek legnagyobb bánatára legalább stimmel, az én
bánatomra viszont a fennmaradó rész nem. Nehezen alszom el, könnyen felébredek
minden neszre és az újbóli álomba merülés sem megy problémamentesen.
A gond jó pár éve kezdődött, nem először mentem vele
orvoshoz. Ilyenkor jönnek a szokásos tanácsok: sportoljak, aztán lazítsak, éljek
egészségesebben, naponta meditáljak és az ilyenkor szokásos egyéb
általánosságok. Százból ha egynek bejön, akkor már jó. Így jött az elhatározás, hogy én bizony keresek magamnak egy kellően felkészült és mindenféle
terápiában, technikában jártas természetgyógyászt, aki képes rám szabni az
általánosságokat. A döntés megszületett, felcsaptam az internet legjavát és pillanatok alatt csömöröm is
lett a fél millió, legsajátosabb metódusokkal foglalkozó sámánok láttán. Orvost
különben sem lehet csak úgy választani, kell a személyes találkozás, a
gyümölcsöző együttműködés reménye. Félre is tettem egy időre a témát, várva
arra a bizonyos sugallatra, amely kisvártatva el is jött, Mónika személyében.
Tudod, hogy önkénteskedem a zöldségesben és mivel ez nem multi, a tatár sem hajt minket, ezért adott esetben pletykálni, ismerkedni is van
lehetőség. Így adódott, hogy betoppant Mónika. Mónika rettentő elkeseredéssel
savanyú káposztát keresett. Szerencséje volt, mert nálunk volt még pár üveggel,
én pedig csak úgy kíváncsiságból megkérdeztem, hogy mire ez a hatalmas
kutakodás? Mónikának sem kellett több, gyakorlatilag felsorolta nekem, hogy
mire és miért jó a savanyú káposzta, majd közölte, hogy nekem is elég beesettek
a szemeim ezért nem ártana, ha villámgyorsan elfogyasztanám a másik üveget.
Adta magát a helyzet, én pedig nem voltam rest, megkérdeztem tőle pontosan, hogy mivel is foglalkozik. BINGÓ!!! Mónika egy széles mosoly kíséretében elővette
fekete bőrtáskájából a nemzeti színekkel kivarrt, könyv méretű pénztárcáját,
majd a kezembe nyomott egy névjegykártyát. A neve alatt annyi szerepelt, hogy
természetgyógyász és egy fél sor kiegészítés.
Nos, én kérdeztem, ő válaszolt. Szó szót követett és fél
órával később, már meg is volt az időpontom a rendelőjébe. Fő szakterülete az
akupunktúra, de nevetve mondta, hogy lassan nincsen olyan technika, amiről ne
olvasott volna el túl sok könyvet. Így esett hát, hogy pár nappal később
Mónikával szövetségre lépve, előbb egy gigantikus méretű tűpárnává változtam,
majd íródeákká avanzsálódtam. Fura szerzet, olykor lengyelül szólt hozzám és
még választ is várt, de azon sem lepődött meg ha magyarul válaszoltam valamit,
ami éppen az agyamban volt. Becsületesen meghallgatta az összes nyűgömet,
szempillantás alatt kiszámolta amit ki kellett a születési dátumomból, majd
elém rakott egy rojtos szélű füzetet, tollat és nagy vehemenciával nekiállt
sorolni, mit mikor és hogyan ehetek. 10 oldalt körmöltem tele, mire először
észbe kapott és megkérdezte, hogy elég lesz-e ennyi korlátozás és tanulnivaló
pár hétre? Én pedig görcsös ujjakkal, két szemem közt egy maradék tűvel csak
bólogattam mint a jó szamár, hogy természetesen igen. Így esett meg velem a
nagy eset és találtam magam a nem éppen hétköznapi diéta mértani közepén.
A részletekkel annyira nem untatnálak, amiről egyértelműen
le vagyok tiltva azok az állati eredetű tejtermékek, húst max hetente egyszer
ehetek és akkor is csak úgy, ha közben fütyülök. Zöldségekből sem ehetek
mindent, figyelnem kell arra is, hogy csak Holdtöltekor elültetett magvakból
nőtt növényeket fogyaszthatok, de azokat is csak akkor ha Unikornis verejtékkel
voltak öntözve minden apálykor.
A diéta alapvetően egyáltalán nem nehéz, az alapanyagokat
beszerezni viszont annál inkább. Tartózkodnom kell a mindenféle
tartósítószerektől, ízfokozóktól, egyszóval a műanyagoktól. Be lett állítva a
biológiai órám szerint minden és hopplá, csodák csodájára, ha betartom nincs is
semmi galiba. Néha bűnbe esem és figyelmen kívül hagyom a szabályokat. Emberből
vagyok, megesik. Ilyenkor biza elkerül az álommanó
Egy szónak is száz a vége, a friss és mentes ételek szem
előtt tartása mellett sem akartam megvonni magamtól a jobbnál-jobb tésztás falatokat
és most ebből hozok Neked egy ízelítőt.
Egyik nap készítettem egy spentós tésztát, egy kellemes
csavarral. Az egész roppant egyszerű és bárki bármit mond, gyorsabban megvan
minthogy ideérne a futár a pizzával.
A tésztához kell:
- 100 g spenót
- 3 tojás
- 500 g finomliszt.
A friss spenótot először annak módja szerint megfőzzük,
aztán pürésítjük végül egy apró lyukú szitán a levet kinyomkodjuk belőle.
Ezzel készen is volnánk, innentől kezdve jöhetnek a már
megszokott mozdulatok – kis mélyedést alakítunk ki a liszt közepében, beleütjük
a 3 tojást, hozzáadjuk a spenótot majd egy laza mozdulattal bekapcsoljuk a
drágalátos konyhai rabszolgát és kettes fokozaton pillanatok alatt gyönyörű
szép, halványzöldes árnyalatú tésztát kapunk. Ha ezzel a fázissal is elkészültünk,
onnantól már igazán csak a képzeletünk szabhat gátat egy kiadós lakomának.
Nekem volt időm és kedvem, így aztán a sima tagliatelle
helyett gnocchettiket készítettem – ennél a tésztát nem kell vékonyra nyújtani,
kígyókat kell sodorni, apróra vágni, majd egy barázdált felületen szétnyomva
elgörgetni. Mókás elfoglaltság.
A feltéttel sem kell szerencsére sokat vesződni. A legutóbb
én egy fél pohár friss joghurtot mixeltem össze fél chilivel, fél csokor
petrezselyemmel majd pörkölt fenyő és szezám maggal szórtam meg a tányéromon
gőzölgő tészta varázst.
Üdvözöllek és várom leveled,
