Mézesélet

Évek és hónapok nem várják meg az embert.

/közmondás/

Drága Kata, 

Ne haragudj rám kérlek mert eltűntem az utóbbi hetekben, de ezer lett a tennivalóm és ezeregy szituáción kellett átverekedjem magam, hogy most itt ülhessek és írhassak. Lassan ideér a december és ahelyett, hogy a téli álmomat aludnám, az Élet egyre érdekesebb kihívásokkal állít szembe. Nap-nap után érkeznek az újabb lehetőségek és nem győzök azon tanakodni, hogy vajon melyik válna leginkább a hasznomra? Ahogy anno a családállításokon hallottam az intelmet, egy jó, időben kimondott nem, felér ezer igennel és ez most rám hatványozottan érvényes.

Úgy néz ki, hogy talán sikerül egy másik állásban is elhelyezkednem, ami fantasztikus tapasztalatszerzés lenne és egyelőre fel sem tudom talán fogni, mennyi ajtót kinyitna előttem. Februárban kezdődik az iskola, bízom benne, ez alkalommal nem találnak kivetnivalót a papírjaimban és a zöldségesben is egyre több és komolyabb feladatokat bíznak rám és vállalok el, de ezeket továbbra is szigorúan önkéntes alapon. Talán meséltem már a boltról. Ez egy teljesen non-profit alapon működő közösségi vegyesbolt, többnyire friss zöldségekkel és mindennapi alap élelmiszerekkel a polcain. A helyi szervezetek adták össze a pénzt a megnyitására, ugyanis elegük volt abból, hogy a mindenféle óriásláncok betüremkednek ebbe az 1800-as évek végét idéző miliőbe. Leültek, morfondíroztak, a legenda szerint osztottak és szoroztak is végül megnyitották ezt a kis boltot. Házról-házra jártak ebben a kerületben, adományokat gyűjtöttek, hogy az itt élők igényeinek és ízlésének megfelelő kínálatot és hangulatot tudjanak nyújtani. Habár Edinburgh nagyváros, az ilyen jellegű kis közösségi hálózat minden kerületben kézzel tapintható. Február óta önkénteskedem náluk és rendszeresen szerveznek különböző programokat. A nyáron lekvárfőző délután volt, tavasszal levesfőző tanfolyam, most decemberben pedig a többi kis független bolttal karöltve, karácsonyi vásárestet szerveznek. Éjfélig nyitva lesz a halárus, lehet menni a henteshez friss kacsatojást vásárolni, a kézműves csokiárusnál forrócsoki vár mindenkit és a pékség is megígérte, hogy 10 órakor friss gyümölcskosár szállítmánya érkezik, mehetünk. Az eseményre persze mindegyik bolt kicsípi majd magát és itt jövök én a képbe. Nálunk is izgatott lett mindenki, elkezdődött az ötletelés, hogy mivel lehetne feldobni a boltot, mivel lehetne lenyűgözni a vásárlókat, kitűnni a többi üzlet közül? Követték egymást az események és mire az agyam felfogta volna, na mi jött ki a számon? Elvállaltam egy mézeskalács ház megépítését. Lássuk be, első nekifutásra azért nem tűnik agysebészetnek a dolog, de én még életemben nem csináltam és különben is, mint hedonista, minek csináljak valamit, amit nem lehet megenni?

Ezeken az alapkérdéseken túllendülve, nekiálltam a műveletnek – maga az esemény M.U. /Mikulás Után/ 1 nappal lesz, de mivel már itt a szezon, megkértek, csináljam, amilyen gyorsan csak lehet. Ezt szerintem csak azért hangsúlyozták ki minden egyes találkozás alkalmával, mert tudták, az ilyen módon felgyorsított tempómmal csak kétszer annyi időre lesz szükségem, mint más, hétköznapi embernek. Mézeskalácsot sütni tényleg nem nagy kunszt, véleményem szerint a cukormáz kikeveréséhez sem kell alkímiai vizsgát tenni a Roxfortban, de az összeállításhoz nem árt némi plusz tudással rendelkezni. Mondjuk valaki szólhatott volna, hogy ha nagy nyomással próbáljuk a tetőszerkezetet rábírni az oldalakhoz való tapadásra, az törést vagy morzsolódást okozhat. Annak is hiába néztem utána, hogy hidegen avagy a sütőből frissen kivéve célszerűbb vágni a mézeskalácsot? És még Nigella Lawson sem mondta el, hogy a túl sok cukormáz borzasztó módon meg tudja feküdni az ember gyomrát és zaklatott lesz az álma. Nekem ezeket mind magamnak kellett megtapasztalnom, új tetőt kellett ácsolnom, rá kellett jönnöm, hogy frissen sokkal egyszerűbb vágni és azt is megtapasztaltam, hogy fél tubus cukormáz elnyalogatása után ne csodálkozzak ha Yoda mester lesz álmomban a főnököm és arra kér, hogy küldjek Hamupipőkének az ő nevében egy csokor fonnyadt salátalevelet. Apropó! Nincs esetleg álomfejtő ismerősöd? Ez azért megérne egy elemzést.

Nekiálltam Kata, két kezemmel, teljes vállszélességgel, töretlen lelkesedéssel és egy kondér forralt borral. A lelkesedésem nem tört, az nem törhetett, hiszen megígértem. Az említett tető már annál inkább. Sőt, volt egy pillanat, amikor az alaplap egyik sarkából akartam lecsippenteni egy kiálló darabot és akkor az is legalább 4 darabra tört. DE NEM ADTAM FEL! Újabb adag tésztát kevertem, sütőt beizzítottam és már pótoltam is a hiányzó részeket. Második nekifutásra már nem nyomtam a fedelet, hanem egyszerűen csak kitámasztottam, de már egyáltalán nem érdekelt, hogy mi és hogyan áll ki az alapból.

A díszítéssel kapcsolatban szintén voltak mókás pillanataim, ugyanis én eddig azt hittem, hogy nem nagyon szeretem a fehér csokit, de egy nagyobb csomag bekebelezése után, ez a hiedelmem tovaszállt. Azt sem gondoltam volna, hogy kis piros drazsékat fogok válogatni, elkülöníteni a zöldektől (lehet innen jött a Hamupipőke motívum). Arról nem is beszélve, hogy amilyen picik, olyan komiszak és mindegyik előszeretettel gurult a szekrény alá. Szerencsére Poppy drága résen volt a szökési kísérleteknél és mindet meghiúsította. Nem vagyok meggyőződve arról mennyire jó egy macskának édességet ennie, de amennyire ismerem, ha nem esett volna jól neki, akkor feléje sem szagol. Visszakanyarodva a témához, mire felkerültek a drazsék a fára és a házra, addig pont át tudtam gondolni mit is szeretnék ebben az évben még csinálni. Mire a ház alapja megkötött, addigra azt is sikerült felfognom, hogy pár nap múlva lesz egy éve hogy kijöttem, ideje lesz a számvetésnek és megnézni, mi az amire ezentúl igenis nemet kell mondjak. 

A bolt kirakatában a napokban megürül a hely, az őszi képet felváltja a téli és ennek szerves része lesz a házikóm. Hiányozni fog. Aki majd az utcán elhalad mellette, futó pillantást vetve rá, nem fogja tudni, hogy ebben a házikóban nem csak liszt meg fűszerek és cukor van. Ezt a házat a jövőn való elmélkedésem tartja össze, az elmúlt egy éven való tanakodásom díszítette és az önzetlenségem helyezte oda, ahol majd mindenki láthatja. 

Kata, most búcsúzom. Bízom benne, hogy a házikó tetszik és megérdemel legalább egy fél mosolyt. Most lesz Advent első vasárnapja, kívánok ezzel a kis alkotással Neked és mindenkinek körülötted boldog, békés perceket. 

Péter 

Álmokat árulok

„Álmokat árulok, könnyű kis vigasztalást, édes és ártalmatlan kísértéseket, hogy a szentek fancsali képpel pottyanjanak a magasból a pralinés és nugátos tálcák közé. Hát, olyan nagy bűn ez?”

/Joanne Harris/

Drága Péter!

Köszönöm a szép leveled, amelyben megidézted a múltat és Törőcsik Marival, örök színésznőnkkel, otthonod melegében főzted meg a különleges mákos tésztát. Visszavonhatalanul itt az ősz és jön a tél. Vigyázz magadra, a hűvös időben, könnyű meghűlni, betegségeket elkapni. Az időjárás nálunk is zordabb és barátságtalanabb, de a természet a varázslatos színpompájával magával ragad, arra csábít, hogy használjuk ki ennek az évszaknak is a csodáit. Minden egy kicsit merengőbb és magába fordulóbb, de ez az évszak is csodálatos. Szeretem az ősz kései melegségét, amint meg-megcsillantja a Nap a sugarait az avaron, ahogy narancsosan végigsiklik a víz tükrén és az arcomat felé fordítva élvezhetem utolsó, lélekmelengető csókjait. A lélek is készülődik egy lassúbb, befelé fordulóbb időszakra, a hosszú téli estéken van időnk rendet teremteni ott is, megtalálni a válaszokat arra, hogy mi fontos és mi nem.

A múlt hétvégén, a piacon jártam. A természet itt is megtette a magáét, tele vannak a standok szaftos, érett, színes gyümölcsökkel, szem nem tud betelni velük. Hívogatnak, magukhoz intenek.

Így történt, hogy kiválasztott engem egy kupac Alexander körte, amelyből muszáj volt vásárolnom jó pár darabot, és csak úgy, szinte ösztönből vásároltam egy kis csokorba kötött chili paprikát is. Miután elteltem a nyers, lédús, mézédes körte őszi zamatával, jött az ihlető gondolat, hogy a maradék pár darabot felhasználom és belevágok egy különleges, édes, csípős, lelket simogató, de ugyanakkor tüzes kalandba és elkészítem a magam csokoládés, chilis körtelevesét. 

Nem volt előzetes íz élményem a körtelevesről, nem kutakodtam receptek után, mert én a saját levesemet szerettem volna megalkotni, úgy, ahogy a lelkem vezet és diktálja a receptet. A körtéket megpucoltam, egy kevés nádcukorral meghintettem és megsütöttem. Azt gondoltam, hogy a szokásos, csak úgy megfőzöm technikai fogástól eltérően, most megsütöm a körtéket, mert így mélyebb lesz az íze, a rászórt nádcukortól édesre karamellizálódik. Nem csalódtam a megérzésemben. Amikor kivettem a sütőből a körtét, megcsapott finom, édes, karamelles illata, de megtartva a gyümölcs friss és üde ízét. Az illat által megidéződtek bennem generációk hagyományai, fűszerezve az ifjúság változékony, örökké újítani vágyó természetével. Elmerengtem kicsit a múlton, a jelenen és a jövőn. 
Drága Péter! Kell-e, szükséges-e azon az úton járni, amit őseink végigjártak és megterveztek nekünk? Nem hordozzuk-e magunkban ezeket anélkül is, hogy folyton emlékeztetnénk magunkat erre, hiszen van saját utunk, vannak álmaink és vágyaink, amelyek megélésével új hagyományokat teremtünk. Alkossunk, vágjunk új ösvényeket, áruljuk az álmainkat, hadd legyen a világ gazdagabb! Örvénylik a levegő, a szeszélyes őszi szél mindig változást hoz.

Engedd Te is útjára az álmaid, ne tartsd vissza magad, kövesd, éld meg, alkoss, élj!

Merengéseim után a sült körtét leturmixoltam egy kevés vízzel, egyelőre fűszerek nélkül, mert tudni akartam, hogy milyen nélkülük, miből, mennyit kíván majd a gyümölcs, ahogy levessé formálódik.  Amikor már langyosodott a leves, először semmi mást nem tettem bele, mint igazi vaníliát. A leves egyre melegebb lett, ezáltal egyre erőteljesebben mutatta meg magát az édes illatú orchidea egzotikus szépsége, amelynek termése oly sok konyhát beillatosított már. Nem éreztem, hogy kellene bele a szokásos fűszerekből, fahéjból, szegfűszegből bármelyik is, egyelőre nem is édesítettem semmivel. Hagytam, hogy a vanília és a körte szerelmesen ölelje át egymást a forrás végtelen örvényében. Közben tejszínből és egy kiskanálnyi lisztből elkészítettem a habarást, de épp csak annyiból, hogy a leves textúrája megfelelően összeálljon, ne essen alkotóira. Behabartam a levest és összeforraltam. Mindenképpen meg szerettem volna tartani a körte mély ízét, ezért a leves édességét juharsziruppal egyenlítettem ki és egy sóhajtásnyi sóval emeltem ki édes barnaságát.
 

Ezzel a leves kész is lett. Ez önmagában nem bonyolult művelet. De ami ezután jött! Péter! Ki kell próbálnod! Kérlek, ezt az élményt ne hagyd ki! Tálalásnál a körtét és a vaníliát kiemeltem azzal, hogy a levesbe magas kakaó tartalmú reszelt csokoládét hintettem és a csokoládé közepére az előzetesen felaprított chiliből szórtam egy egészen picit. Nagyon óvatosan bántam a chilivel, utólag lehet még hozzátenni, ha szükséges. 

Nem tagadom, a kíváncsiságom határtalan volt. Soha nem ettem ehhez hasonlót, de az élmény az első kóstolásnál egy magával ragadó, varázslatos világot nyitott ki. Péter! Drága Péter! Micsoda szenvedély van az ízek csapongásában, amelyek először egyenként szólalnak meg, de aztán finom harmóniában olvadnak eggyé! A körte melegségét és a vaníliát érezve a számban, angyalok énekét hallottam, a chili merész, kalandos, ördögi bűnre csábított, de ott volt benne a selymes csokoládé, amely egyensúlyt teremtett a két világ között.  
A chili! Titkos vágyaink felébresztője! 
Vanília és csokoládé! Régi szerelmek elmúlt, de soha nem feledett csókjainak felidézője, amelyekről már régen nem beszélünk, de némán ott élnek bennünk. 

Körte, csokoládé, chili! Micsoda kaland érezni, ahogyan az élet ízeinek diszharmóniája beleolvad a megkönnyebbülést hozó végtelen folyamba, melynek utasai vagyunk.  

Érzed az élet ízét? Érezd! Élj!

Futni, lélegezni, élni! Nem könnyű kilógni a sorból, de legalább egyszer meg kell próbálni! Csak így tudjuk meg, mire vagyunk képesek, kik vagyunk, merre és hová tartunk.

Drága Péter!

A szeszélyes őszi szél hozzád is elér. Viszi hozzád a vanília, a csokoládé és a chili ízét, mert tudod, én is csak „álmokat árulok, könnyű kis vigasztalást, édes és ártalmatlan kísértéseket, hogy a szentek fancsali képpel pottyanjanak a magasból a pralinés és nugátos tálcák közé. Hát, olyan nagy bűn ez?”

Szeretettel ölellek, 
Kata