Múltba nyújtva

"Már akkor tudtam, hogy hozzád tartozom, amikor te még azon töprengtél éjszakákon át vajon másnap merre visz az utad és lesz-e ott nyugodalmad?” 

(El nem küldött levelek)

Drága Katám, 

a magyar irodalmi életet és annak kedvelőit lassan két évszázada gyötri a kérdés, hogy vajon áll-e még az ősz Peterdi háza, leveledet olvasva engem az kezdett el foglalkoztatni, vajon az életmód tábor áll-e még? ;) Innen kissé kontraproduktívnak tűnik az egész menüsor, de azt sem szabad elfelednünk, hogy a szakadékot sem lehet két kis ugrással átszelni. Hatása lett a tábornak? Úgy értem, életmódbeli hatása, rátok nézve? Mert egyéb szempontokat tekintve nem kétséges, hogy elérték a kívánt célt

Kata drága, be októberedett – ideértek a korai sötétedések. Mondanám, hogy a zimankó is bejelentkezett, de valójában az el sem köszönt. Skócia nem arról híres, hogy a napsütéses órák száma elérné a 10-et, egy évben.

Rá is lépett lelkem virágára a mocskos, sáros vándorbakancsos byroni spleen, előkaptam hát a lemezjátszót, a régi bakelitjeimet és sorra hallgattam őket, melyik tudna megnyugtatni, melyikkel rezdülök leginkább együtt? Carlos /a lemezjátszó/ szorgosan ontotta magából a dalokat, mire végre megakadt a tűje az egyiken. Törőcsik Mari lemeze volt az, Micsoda útjaim... címmel jelent meg vagy jó régen. Chansonok, musical betétek, ilyen olyan dalok és persze a „Gyere te nimand”. Mentem. 

 Mentem ki a konyhába Törőcsik Marival és dudorásztam, hogy „lesz maga juszt is az enyém”. A tésztagépnek szólt elsősorban, mert tudod, én még mindig tésztázom, mert ezt lehet nyújtani mint a rétest! A múltkori jelentkezésem óta több körön vagyok már túl, készítettem mindenféle vastagságú tésztát, levesbe, magába, idénre és mivel akkor is tervezek még enni, jövőre is. A lakás átmeneti Tésztaszárító Gyárrá avanzsálódott, a szárítón már nem a ruháim lógtak hanem a tagliatelleim, a radiátoron a ravioliaim trónoltak, a cérnametélt pedig lebénította a közelekedést az előszoba, nagyszoba és a gardrób háromszögében. A hajnali fürdőszobába való kijutás nehezebb feladat volt, mint a hollandi mártás elkészítése. 

DE – egyrészt el vagyok látva korlátlan ideig, de legalábbis 2017. március 27-ig tésztával, másrészt pedig rátaláltam a tésztakészítés fortélyaira. Nem az egyetemlegesekre, hanem csak arra, hogy nekem hogyan esik kézre, merről kell álljak, hogy pörögjenek az események, a tésztacsíkok és gyarapodjanak a raviolik. A gépies mozdulataimat felváltották a könnyedebb, magabiztosabb mozzanatok. Hirtelenjében élvezetté vált a tészta készítése, nem volt többé kényszerű cselekvés és ennek következményeként elkezdett bennem formálódni egy újabb ízvariáció. 

Ha az ember elér egy bizonyos kort - a játék kedvéért ez legyen 35 -  és Törőcsik Mari kántálja hogy „virág és vodka, vodka meg dohány ilyen napokra emlékezem”, akkor nincsen mit tenni és bizonyos ételeket újra kell gondolni. Az én kiszemeltem a mákos tészta lett a küldetés pedig hogy mivel és hogyan tudhatnám felnőtté varázsolni?!? „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem, a Sors olykor nem tudja mit akar”. Egy ideig én sem tudtam pontosan mit is akarok, de az tiszta volt, hogy ízek kellenek még, amelyek megférnek a mák mellett, amelyek inkább kiegészítik, semmint elnyomni próbálják. 

VANÍLIA! Na de hova? Krémként rá? Nem. Akkor? Ahhh, hát persze! Bele a tésztába. Mert nem csak spenótos meg paradicsomos lehet a tészta hanem édes is, vaníliás, karamellás, nagyon vállalkozó kedvűeknek pedig akár kókuszos is. Fogtam tehát a kedvenc tésztagyúró tálamat, mértem a lisztet, ütöttem a tojásokat lelkesen, majd előkaptam a bourbon vaníliámat és annyit öntöttem hozzá, amennyit nem sajnáltam. Elkapott a lendület, nem tagadom. 3 tojásból csináltam a tésztát és ehhez adtam 3 evőkanálnyi vaníliát, úgy voltam vele, inkább legyen nyersen hivalkodó a főzés során úgyis lágyulni fog az íz. Ebben nem tévedtem, mert bár a nyers, vaníliás tészta illata belengte nemcsak a konyhát, hanem az egész lakást, azonban a kifőzés után ez az erőteljes illat jelentősen elpárolgott.

Az alapötlet megvolt, a megvalósítás jó nyomvonalon haladt, a tészta pihent a tálban, Mari énekelte s vele merengve én is „látod, valóra vált, elkészült a házunk, látod hogy megtalált a boldogságunk”. Aztán eszembe jutott, hogy a vanília tényleg szuper ötlet volt, de ettől azért még nem lett nagykorú a mákos tészta. Mi legyen vele még? - kérdeztem magamtól, miközben felváltva nyitogattam a hűtőt és a konyhaszekrényt, míg meg nem akadt a szemem egy adag áfonyán, amit már amúgy is időszerű lett volna elfogyasztani. Ide nekem az oroszlánt is! Nyitottam is mindjárt az alkohol szekciót, előkerestem a pár deci megmaradt Gevrey-Chambertin-t és percek múltán már a tűzön rotyogott. Adtam hozzá kevés nádcukrot, majd következett az áfonya. Lassú tűzön, majdnem 20 percen keresztül bugyogtattam, addigra kocsonyássá vált a szósz és úgy döntöttem, hogy nekem ebben a formájában és állagában pontosan megfelel. 

„Párfőmös forró este van, a boldogság is festve van” – habár odakint tombolt a nem olyan nagyon enyhe skót szélvihar idebent tényleg forró lett az este, a párfőm helyett a vaníliás tészta, a vörösboros áfonya és a frissen darált mák illatozott. A tésztát egy-kettőre kinyújtottam, felcsíkoztam és már mehetett is a gőzölgő vízbe. Ó, Kata! Az a selymes illat, ami kicsapott a párából! Tudtam, hogy nem kell csalódjak az ízlelőbimbóimban. Szűrés után azonnal pakoltam a púpozott kanál mákot a forró tésztára hogy kellően megpuhuljon, ne sercegjen a fogam alatt. Mindezt megfejeltem a vörösboros-áfonya mártással. 

Jaj, Drága! Azt az elégedettséget amit én akkor éreztem, amikor leültem az asztalhoz a tésztám mellé, miközben a bakelit ropogott a tű alatt és felbecsülhetetlen kincsünk, Törőcsik Mari lágyan dalolta „ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát, százszor megcsókolsz majd egy szál ibolyát. Ne írd, hogy vége, hisz azt nem hiszem én, nappal kigúnyolsz, de az álmod enyém”, leírni sem nagyon lehet. 

Mire elfogyott a Felnőtt Mákosom, elpárolgott a melankóliám. Tombolhat bármilyen vihar az ablakon túl, amíg az innenső oldalán barátságosan ropog a tűz és ismerős étel kerül a tányérra, sokszor hallgatott dalok a fülbe, addig nincsen ideje a búnak.

Katám! Megyek tekerek pár csigatésztát is, hogy egyensúlyba kerüljek magammal, ne lepjen el a mélabú. Remélem, az egészséged és a lelked jól szolgál, nem érnek hasonló üresjáratok.

Szeretettel ölellek,

Péter

Vegaszonáta Dirr-dúrban

"Erdő, mező, hegy völgy falu...minden mesél itt. A mesék földje ez - csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő a gyermek?" 

/Benedek Elek!

A cseresznye, a káposztaleves és a babos lecsó történetét mesélem el neked, míg a fazekamban az ízletes és zamatos káposztaleves fő.

Drága Péter!

Köszönöm érdeklődésed a hogylétem felől. Hála Istennek arról számolhatok be neked, hogy jól vagyok, egészségem és kedvem kiváló. Érdeklődéssel olvastam az új kalandodat, amely a házi tésztagyártás folyamatát ismertette meg velem. Bizony a leveled olyan jól sikerült, hogy nekem is megjött a kedvem, ezért kisvártatva magam is belevágok egy ilyen vállalkozásba.

Káposztalevest főzök. Régen főtt a fazékban ez a kiváló, sokféle módon készíthető és fűszerezhető pompás leves, gondoltam ezeken a hűvös napokon jól fog esni testnek és léleknek egyaránt. Tudták ezt már eleink is, hiszen a káposztát már az ókortól kezdve ismeri az emberiség ilyen-olyan formában és előszeretettel használja is, nem csak ízes étkek alkotójaként, de a népi gyógyítás is gyakorta nyúl egy-egy káposztalevél után.

Amíg az alapanyagokat készítettem elő, gondolataim egy kis falucskában kalandoztak, ahol pár évvel ezelőtt egy életmód tábor lelkes résztvevője voltam. A táborban a helyes életmódra és helyes táplálkozásra okítottak minket, mozgásként a sok túrázás illetve a kora reggeli és esti jóga kapta a főszerepet. A tábor étkezésének fő profilja a húsmentes étkezés volt, így történt, hogy az egyik vacsora egyéb finomságok mellett az ínycsiklandóan elkészített káposztaleves volt. Az egész napos túrázás, a szépséges vidék bebarangolása után, kissé kimerülten és fáradtan tértünk vissza a szálláshelyünkre, ahol szépen terített asztal várt már minket.

Az asztali áldás alatt, ami – valljuk be - nem egy hosszú szertartás, már mindenki türelmetlenül szemezett a pirosra érett cseresznyével, ami édesen, szaftosan mosolygott a tányérjainkból ránk és alig vártuk, hogy a szánkba véve élvezzük a kora nyár fenséges ízét. Az áldás „ámen”-t mondott, mi pedig élvezettel kezdtünk bele az előételként tálalt cseresznye elfogyasztásába. Úgy emlékszem, hogy néhány perc múlva minden tálka üresen tátogott, mindössze a magok alkottak soványka csoportot az asztal közepén elhelyezett tányérban. Ó, de jól esett a hosszú és kimerítő túra után a zamatos, üde gyümölcs!

Fotó: http://www.mindmegette.hu/cseresznye-az-istenek-eledele-43782#

Az éhségünk kezdett alábbhagyni, ám jóllakottnak koránt sem éreztük magunkat, így érdeklődéssel vártuk a következő fogást. Panaszra nem lehetett okunk, mindig nagyon finom ételeket ettünk, a gazd’asszony kiváló szakácsnak bizonyult. Hamar fel is sorakoztatták a leveses tálakat, előttünk termett a gőzölgő finomság, a káposztaleves, benne a finom répával, petrezselyemmel, illatos fűszerekkel. Volt egy múló gondolatom, hogy a cseresznye és a káposzta hogyan férnek majd meg egymással, de az éhség győzött. Nyugtáztam, hogy ma este kivételesen szoros barátságot kell kötniük, ha jól akarok lakni. Belemerítettem a merőkanalat én is a levesbe, a káposzta fűszerekkel érlelt levelei, és a különböző zöldségek szétterültek a tányéromban, a levest kevés tejföllel meglocsoltam és jóízűen kanalazni kezdtem. Kiváló ízű, igazi falusi káposztaleves volt ez, jól esett nagyon.

Hátra maradt a főétel. A cseresznye és káposztaleves kombináció után kíváncsi voltam a folytatásra. A meglepetések sorozata folytatódott, mert a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a paprika, melynek átható illata a konyhából kiszűrődött, még egy kis babbal is meg lesz kínálva és babos lecsó formájában kerül majd az asztalra. Ejjha! – gondoltam - merészen épül egymásra a mai menü. Körbe néztem, hogy az asztaltársak hogyan viszonyulnak a cseresznye, a káposztaleves és a babos lecsó fura házasításához, de látszólag mindenki nyugodt volt, csendesen evett, bőségesen szedték a babos lecsót is. Az egyetlen, aki szaporán tekintgetett körül, az a férjem volt. Ismerve a természetét, tudtam, ha valakinek, neki biztosan lesz egy, de inkább több keresetlen szava a mai menühöz és az sem volt többé kérdés, hogy az életmód tábor ezen a ponton túlélő táborrá alakult át. A férjem is szedett a babos lecsóból, közben kimeresztett szemekkel rám nézett és felhúzta a vállát, egyelőre némán kifejezve, hogy lehetetlen küldetése lesz a mai estének, ha még a jóga programot is megtartjuk. Halk kuncogással jeleztem, hogy értem mire gondol. Itt azonban mégsem lett vége a felvonásnak, mert az eddig néma gondolatainak, hamarosan hangot is adott. Körbe nézett és kaján vigyorral az arcán jegyezte meg – „Hölgyeim és Uraim! Tájékoztatom az asztaltársaságot, hogy ma este a Zalai-dombság egész éves gáztermelését vagyunk hivatva előteremteni. Kérek mindenkit, hogy egyen bőségesen, ne fogja vissza magát, a küldetést a feltételek egymásra gyakorolt hatása mellett, bőven teljesíteni tudjuk. Amennyiben tartalékra is gyártunk, javasolnám, hogy a holnapi túrát hozzuk előre ma éjszakára, mert repülni sokkal könnyebb, mint hegyet mászni. Minden esetre, Ferdinand von Zeppelin szelleme legyen ma velünk!”

Ezek után a desszertre már gondolni sem mertem, de egy ilyen sorozat után, már csak egy kiváló körtés édességet tudtam volna elképzelni kis baracklekváros öntéssel, amely gasztroenterológiai és élettani vonatkozásban, önmagában ütötte volna az egész menüsort. Arra is gondoltam, hogy a szálláshely esetleg csak az újonnan beszerelt hangszigetelő rendszerét akarta tesztelni, amint az alkalmi formációban felállított fúvós zenekar éjszakai próbáját tartja Dirr-dúrban? Minden esetre én ezek után már csak abban tudtam gondolkodni, hogy reggelire biztosan szója fasírtot kapunk egy kis karalábéval és retekkel, biztosítva a földi és égi átmenet bársonyos simaságát azt illetően, hogy az aznapra szánt megmászandó hegyet önmagunkból alkotott léghajóként repüljük át.

Míg az életmód tábor mosolyra fakasztó történetét meséltem, majdnem kész is lett a káposztalevesem. A konyha tele van finom illatával, már csak besűrítem, hagyom pihenni, hogy érjenek az ízek és már tálalható is. Remélem kedvet kaptál egy leves megfőzéséhez, ezért most leírom azt is, hogyan készül a fejes káposztából finom, gőzölgő, ízletes leves.

Kell hozzá egy kisebb fej káposzta, 1 szép fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1-1 szál sárgarépa, petrezselyem, 1-2 krumpli, némi zsiradék, fűszerek, finom füstölt kolbász, kevés liszt és tejföl.

A vöröshagymát darabold apróra és fonnyaszd meg egy kevés zsiradékon, a végén dobd bele az aprított fokhagymát is. Amikor ezzel kész vagy, tegyél rá egy kis piros paprikát, szórd rá a csíkokra darabolt fejes káposztát, sózd meg és önts fel annyi vízzel, hogy a káposztát csak félig lepje el, mert a sótól és a melegtől a levelek összeesnek. Ne hagyd bő lére a levest, felönteni, bővebb lére engedni később is ráérsz.

Szórj bele köménymagot. Annak ellenére, hogy a köményt erőteljes aromája és íze miatt sok helyen önállóan használják, én a káposztalevesbe mindig teszek egy kevés majoránnát is, az én ízlésembe e két fűszer házasítása bőven belefér, sőt a végén meginvitálom bors őnagyságát is egy-két fordulóra. Miért ne? Csak a fantázia és az ízlés szabhat határt. Szóval fűszerezd kedved és ízlésed szerint. Én azt vallom, hogy nincs két egyforma leves, mert mindenkinek másként finom, de ha már itt tartunk, akkor a káposzta szereti a babérlevelet, a borsikafüvet és a kakukkfüvet is.

Amikor a káposzta kezd összeesni, elkezd már puhulni, tedd bele a levesbe a felkarikázott sárgarépát, petrezselymet és összedarabolt krumplit, hadd fürdőzzenek együtt és főjenek készre, megízesítve egymást, megadva a leves alapját. Én most nem tettem a levesbe krumplit, helyette egy marék tarhonya potyogott a tálba, de ezt illetően sincs kőbe vésett szabály, tegyél bele, amit szeretsz. Hátra maradt a sava borsa a levesnek, bár az életmód táborban – húsmentes lévén – nélkülözték ezt a hozzávalót. Jöjjön bele a füstön érlelt, pikánsan csípős házi kolbász akkora mennyiségben, amennyit csak látni bírsz a tálban. Én nagyon bírom látni, különösen, hogy házi kolbászról van szó, melynek szülőanyját ismertem is, az Apuék udvarán röfögött, mígnem egyszer a füstön végezte kolbász formájában. Szórjad bele Péter két kézzel, ahogyan illik, kell az bele kedves Barátom! Kolbász nélkül üres ízű marad és nincs tartalma, ami jóllakat.

 

Ha már minden összefőtt, a kolbász is eregeti tűzpiros színét és erejét, készíts egy habarást kis lisztből, tejfölből, a leves visszamert levéből és sűrítsd be. Ha szükséges, szaporítsd a levét, de mielőtt még elzárod a lángot, keresd meg a leves lelkét. Én mindig megkeresem a lelkét. Belemerítek a levesbe és ízlelgetem, némán, gondolatban szólok hozzá, és jönnek a válaszok. „Kis sót kérek és elbírnék egy kis borsot is, ha lehet...”. Rálelsz a válaszra, csak beszélgess vele, mert az ételnek lelke van, ami üzen neked.

Drága Péter!

Itt a levelem vége. Nagyon bízom benne, hogy kedvet csináltam egy káposztaleveshez és belekerül a megfőzendők listájába, de ha lehet, kerüld a cseresznyével és a babos lecsóval való párosítását. Süss inkább pár finom palacsintát vagy fánkot utána.

Nálunk már meg van terítve az asztal és kivételesen megkínálom magunkat egy korty míves birs párlattal is, melyet Virág László barátunk maga készített és meglepett vele nagy szeretettel.

Teljenek jól a napjaid! Írj, ha időd engedi, nagyon fogom várni a leveled.

Szeretettel ölellek,

Kata

Gyúrd magad lazára

„A kő nem lesz könnyebb, ha pehelynek nevezem és az ember sem jobb, ha istennek hívom.” 

/Kosztolányi Dezső/

Kedves Katám, 

köszönöm, hogy megosztottad velem a kis esti mulatságotok történetét.

Élveztem minden pillanatát és bár nem tudok utazni az időben, kicsit olyan volt, mintha én is ott ülnék veletek és majszolnám a zsíros kenyeret. Bár lehet, én túlfeszítettem volna azt a bizonyos húrt, ugyanis tv paprikát is követeltem volna a kenyér mellé, netán egy jobb fajta kovászos uborkát. Ha már lúd, legyen kövér és ha már habzsi és dőzsi van, akkor ne fogjuk vissza magunkat, nemdebár?

Amíg Te a régi emlékeidben időztél, én új projektbe kezdtem. Már korábban említettem, hogy évek óta vágyam volt egy tésztagépet beszerezni, de sosem jött ki úgy a lépés, hogy időm is legyen vele ismerkedni, fellapozni az internet bugyrát a legjobb receptekért, a legmegfelelőbb technikákért. Aztán eljött 2016. augusztusa és nem várhattam már tovább. Egy szép, dologtalan péntek délelőtt kaptam magam, a pénztárcámat és elmentem a legnagyobb helyi konyhaszer boltba, hogy beszerezzek mindent, amire első körben szükségem lehet. 

Került a kosaramba egy csodásan csillogó tésztagép, két különböző szélességű vágórésszel és ezekkel együtt jó pár, nem feltétlenül szükségszerű tésztagyártó eszköz is. Beszereztem egy külön deszkát is a tésztához, mert hogyan nézett volna ki, ha pont ennek a műveletnek ne lenne külön erre a célra fenntartott vágófelülete?!?!? Oké, oké le volt árazva és képtelenség lett volna otthagyni olyan szép mélybarna színe volt. A sok hasztalanság mellett azért sikerült néhány jó kelléket is megszereznem, több fajta derelyevágót, ilyen-olyan alakú vágószerszámokat a töltött tészták elkészítéséhez és nem utolsó sorban egy olivafából készült fakanalat. Nem tudom, említettem-e már, de ez az egyik stikkem, hogy nem szenvedhetem a műanyag eszközöket a konyhámban. Emiatt is örültem meg annyira a természetes alapanyagú eszközöknek és lett úrrá rajtam a vásárlási láz. Mindegyiknek eredeti fából készült a fogója, így már csak egy billogot kell szereznem, hogy rájuk égethessem a nagy P betűt. Így lesz igazán márka hű a konyhám és az eszközeim. A tanulási folyamatokat elősegítendő, beszereztem Antonio Carluccio PASTA című könyvét.

Hazaérve izgatottan estem neki a dobozoknak és pillanatok alatt birtokba vettem mindent és egy pohár jobb fajta bor mellett elkezdtem áttanulmányozni a könyvet. Mire a bor elfogyott, elméletben én készítettem a legtökéletesebb tésztát a világon. Gyakorlatban viszont még hátra volt az alapanyagok beszerzése. Egy dologban minden recept és könyv egyetértett, hogy a liszt és a tojás minőségén múlik a mindenkori tészta ruganyossága valamint íze. Itt kezdődött az igazi kaland. Az elmúlt egy hónapban hetente gyúrtam a tésztákat, kipróbáltam többféle tojást, a sima tyúktojástól kezdve a kacsán át egészen a fürjtojásig.

A liszt vonatkozásában már nem volt ennyire nagy a szórás, hiszen az igazi házi tésztához egyetemlegesen a 00-ás lisztet ajánlja mindenki, kivéve azokat a recepteket, amelyek gluténmentesek és hogy a további dirim-durum tésztákról ne is tegyek említést. Bevallom, a lisztek mentén korántsem kísérleteztem annyit, mint a tojásokkal. 

Egyelőre annyit szögezhetek le, hogy a legtökéletesebb állagú tésztát kacsatojásból sikerült gyúrnom. A színe olyan volt, mint a lemenő Napnak a Balaton vizén, egy fülledt nyári estén. De erről küldök képet is, döntsd el magad mennyire mondok igazat.

A tészta gyártás folyamatában a színen, ízen és állagon túl számomra nagyon fontos a tészta gyúrása, különösen abban a fázisban, amikor már a deszkán van és kézzel tapinthatom, enyhén ragadós, de már lassan leválik az ujjaimról. Olyankor jön a legkellemesebb része, amit én úgy nevezek, hogy meditatív gyúrás. Régebben láttam egy filmet, amelyben bemutatják, hogyan célszerű és kényelmes gyúrni és ez azóta is nagyon él bennem. Trükk nincs benne, csak az évek tapasztalatai. Terpeszállás, 20 centis távolság a tésztától, derékmagasságú gyúrófelület és már neki is lehet esni. 

A gyúrást innentől kezdve a tenyér alsó, a csuklóhoz közelebb eső részével célszerű végezni, óvatos, ám annál lendületesebb mozdulatokkal. Kissé lefele irányuló ránehezedéssel, de közben előre is nyomni kell a tésztát, aztán óvatosan visszahúzni. Van olyan, aki egy kézzel csinálja, nekem kényelmesebb a két kezes technika. Bal kézzel kezdem, előredőlés közben tolom, majd egyenesbe kerülvén visszahúzom, majd ugyanezt jobb kézzel is. Előre-hátra hullámzok mint a tenger, az egyre jobban összeálló tészta masszíroz engem, én pedig őt, harmonikus összhangot teremtve egymással és az univerzummal. Csodálatos érzés, különösen ha a háttérben Ludovico egyik etűdje szól. Hipnotikus élmény. A tészta percekkel később kész és addigra általában az én idegeim is megnyugszanak. 

Mámorító érzés látni és tapintani ahogy a kezeim között fenséges étel válik az összetevőkből, amely adalék és tartósítószerektől mentes. Boldogság járja át a lelkem, amint látom, hogy a munkámnak beérik a gyümölcse. Páratlan. Csak bátorítani tudlak. Készíts Te is saját tésztát! időben nem több mint elmenni a sarki boltba, ízben viszont összehasonlíthatatlanul jobb, mint bármelyik polcról levehető "műanyag" termék. 

A recept nagyon egyszerű. Számolj 1 tojásra 10 dkg lisztet, hogy megkapd a tökéletes állagot.
 

Egyelőre búcsút intek, gyönyörködj a képekben. A következőre már csavarok párat nem csak a tésztán, hanem az ízvilágon is. Tartsd meg jó egészségedet, kedved és várom mielőbbi konyhazugi élményedet.

Szeretettel ölellek,

(Tészta) Péter :-)