Mézesélet

Évek és hónapok nem várják meg az embert.

/közmondás/

Drága Kata, 

Ne haragudj rám kérlek mert eltűntem az utóbbi hetekben, de ezer lett a tennivalóm és ezeregy szituáción kellett átverekedjem magam, hogy most itt ülhessek és írhassak. Lassan ideér a december és ahelyett, hogy a téli álmomat aludnám, az Élet egyre érdekesebb kihívásokkal állít szembe. Nap-nap után érkeznek az újabb lehetőségek és nem győzök azon tanakodni, hogy vajon melyik válna leginkább a hasznomra? Ahogy anno a családállításokon hallottam az intelmet, egy jó, időben kimondott nem, felér ezer igennel és ez most rám hatványozottan érvényes.

Úgy néz ki, hogy talán sikerül egy másik állásban is elhelyezkednem, ami fantasztikus tapasztalatszerzés lenne és egyelőre fel sem tudom talán fogni, mennyi ajtót kinyitna előttem. Februárban kezdődik az iskola, bízom benne, ez alkalommal nem találnak kivetnivalót a papírjaimban és a zöldségesben is egyre több és komolyabb feladatokat bíznak rám és vállalok el, de ezeket továbbra is szigorúan önkéntes alapon. Talán meséltem már a boltról. Ez egy teljesen non-profit alapon működő közösségi vegyesbolt, többnyire friss zöldségekkel és mindennapi alap élelmiszerekkel a polcain. A helyi szervezetek adták össze a pénzt a megnyitására, ugyanis elegük volt abból, hogy a mindenféle óriásláncok betüremkednek ebbe az 1800-as évek végét idéző miliőbe. Leültek, morfondíroztak, a legenda szerint osztottak és szoroztak is végül megnyitották ezt a kis boltot. Házról-házra jártak ebben a kerületben, adományokat gyűjtöttek, hogy az itt élők igényeinek és ízlésének megfelelő kínálatot és hangulatot tudjanak nyújtani. Habár Edinburgh nagyváros, az ilyen jellegű kis közösségi hálózat minden kerületben kézzel tapintható. Február óta önkénteskedem náluk és rendszeresen szerveznek különböző programokat. A nyáron lekvárfőző délután volt, tavasszal levesfőző tanfolyam, most decemberben pedig a többi kis független bolttal karöltve, karácsonyi vásárestet szerveznek. Éjfélig nyitva lesz a halárus, lehet menni a henteshez friss kacsatojást vásárolni, a kézműves csokiárusnál forrócsoki vár mindenkit és a pékség is megígérte, hogy 10 órakor friss gyümölcskosár szállítmánya érkezik, mehetünk. Az eseményre persze mindegyik bolt kicsípi majd magát és itt jövök én a képbe. Nálunk is izgatott lett mindenki, elkezdődött az ötletelés, hogy mivel lehetne feldobni a boltot, mivel lehetne lenyűgözni a vásárlókat, kitűnni a többi üzlet közül? Követték egymást az események és mire az agyam felfogta volna, na mi jött ki a számon? Elvállaltam egy mézeskalács ház megépítését. Lássuk be, első nekifutásra azért nem tűnik agysebészetnek a dolog, de én még életemben nem csináltam és különben is, mint hedonista, minek csináljak valamit, amit nem lehet megenni?

Ezeken az alapkérdéseken túllendülve, nekiálltam a műveletnek – maga az esemény M.U. /Mikulás Után/ 1 nappal lesz, de mivel már itt a szezon, megkértek, csináljam, amilyen gyorsan csak lehet. Ezt szerintem csak azért hangsúlyozták ki minden egyes találkozás alkalmával, mert tudták, az ilyen módon felgyorsított tempómmal csak kétszer annyi időre lesz szükségem, mint más, hétköznapi embernek. Mézeskalácsot sütni tényleg nem nagy kunszt, véleményem szerint a cukormáz kikeveréséhez sem kell alkímiai vizsgát tenni a Roxfortban, de az összeállításhoz nem árt némi plusz tudással rendelkezni. Mondjuk valaki szólhatott volna, hogy ha nagy nyomással próbáljuk a tetőszerkezetet rábírni az oldalakhoz való tapadásra, az törést vagy morzsolódást okozhat. Annak is hiába néztem utána, hogy hidegen avagy a sütőből frissen kivéve célszerűbb vágni a mézeskalácsot? És még Nigella Lawson sem mondta el, hogy a túl sok cukormáz borzasztó módon meg tudja feküdni az ember gyomrát és zaklatott lesz az álma. Nekem ezeket mind magamnak kellett megtapasztalnom, új tetőt kellett ácsolnom, rá kellett jönnöm, hogy frissen sokkal egyszerűbb vágni és azt is megtapasztaltam, hogy fél tubus cukormáz elnyalogatása után ne csodálkozzak ha Yoda mester lesz álmomban a főnököm és arra kér, hogy küldjek Hamupipőkének az ő nevében egy csokor fonnyadt salátalevelet. Apropó! Nincs esetleg álomfejtő ismerősöd? Ez azért megérne egy elemzést.

Nekiálltam Kata, két kezemmel, teljes vállszélességgel, töretlen lelkesedéssel és egy kondér forralt borral. A lelkesedésem nem tört, az nem törhetett, hiszen megígértem. Az említett tető már annál inkább. Sőt, volt egy pillanat, amikor az alaplap egyik sarkából akartam lecsippenteni egy kiálló darabot és akkor az is legalább 4 darabra tört. DE NEM ADTAM FEL! Újabb adag tésztát kevertem, sütőt beizzítottam és már pótoltam is a hiányzó részeket. Második nekifutásra már nem nyomtam a fedelet, hanem egyszerűen csak kitámasztottam, de már egyáltalán nem érdekelt, hogy mi és hogyan áll ki az alapból.

A díszítéssel kapcsolatban szintén voltak mókás pillanataim, ugyanis én eddig azt hittem, hogy nem nagyon szeretem a fehér csokit, de egy nagyobb csomag bekebelezése után, ez a hiedelmem tovaszállt. Azt sem gondoltam volna, hogy kis piros drazsékat fogok válogatni, elkülöníteni a zöldektől (lehet innen jött a Hamupipőke motívum). Arról nem is beszélve, hogy amilyen picik, olyan komiszak és mindegyik előszeretettel gurult a szekrény alá. Szerencsére Poppy drága résen volt a szökési kísérleteknél és mindet meghiúsította. Nem vagyok meggyőződve arról mennyire jó egy macskának édességet ennie, de amennyire ismerem, ha nem esett volna jól neki, akkor feléje sem szagol. Visszakanyarodva a témához, mire felkerültek a drazsék a fára és a házra, addig pont át tudtam gondolni mit is szeretnék ebben az évben még csinálni. Mire a ház alapja megkötött, addigra azt is sikerült felfognom, hogy pár nap múlva lesz egy éve hogy kijöttem, ideje lesz a számvetésnek és megnézni, mi az amire ezentúl igenis nemet kell mondjak. 

A bolt kirakatában a napokban megürül a hely, az őszi képet felváltja a téli és ennek szerves része lesz a házikóm. Hiányozni fog. Aki majd az utcán elhalad mellette, futó pillantást vetve rá, nem fogja tudni, hogy ebben a házikóban nem csak liszt meg fűszerek és cukor van. Ezt a házat a jövőn való elmélkedésem tartja össze, az elmúlt egy éven való tanakodásom díszítette és az önzetlenségem helyezte oda, ahol majd mindenki láthatja. 

Kata, most búcsúzom. Bízom benne, hogy a házikó tetszik és megérdemel legalább egy fél mosolyt. Most lesz Advent első vasárnapja, kívánok ezzel a kis alkotással Neked és mindenkinek körülötted boldog, békés perceket. 

Péter