Emlékmás - zsíros kenyér

"Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek."

(Arany János: Családi kör) 

A világ legfinomabb zsíros kenyerét ettem gyerekkoromban, most erről írok neked.

Kedves Péter!

Olvasva a bárányból főtt húslevesed megfőzésének történetét, ezernyi emlék tört fel bennem, amelyek a jó falusi húslevesek megfőzéséhez és annak elfogyasztásához kötődnek. Falun nőtt gyerekként teljesen természetes volt, hogy a reggel még az udvaron kapirgáló tyúkanyó földi életét a fazékban végezheti, de az is, hogy az ólban ősszel vidáman röfögő disznócska kisütött zsírját kenjük a kenyérre és az orja húsból, a fazekat zöldségekkel is teli rakva, gyöngyöző leves fő.

Ma mégsem a sárga zsírfoltos, ízletes falusi húsleves főzésének titkát osztom meg veled. Arra még várnod kell, a húsleves főzésének fortélyai titkos ládikám poros fiókjaiban pihennek még egy ideig, de ha eljön az idő, megosztom veled, hogy főzte a dédmamám és nagyanyám, édesanyám és utánuk - eltanulva, megörökölve a mozdulatokat és ízvilágot - én.

Mint mindenhol, a közös étkezéseknek nagy hangsúlya volt a család életében. Az asztal körül ülve, a jó ízű ételeket fogyasztva, a gyerekek is részesei lehettek a nagy beszélgetéseknek, mert hol lehetne a legjobban és legbékésebben beszélgetni, ha nem az asztal körül?

Az egyik legkedvesebb és szívet melengetőbb emlékem mégis a zsíros kenyérhez kötődik, ezt mesélem el neked és megosztom a titkos receptet is.

Volt egyszer két kicsi lány, a húgom és jómagam, akiknek az esti mese után lefekvést parancsoltak. Bevonultunk a szobánkba és ahogy jó gyerekekhez illik, vártuk a jó éjt puszit, ami soha nem késett, mindig időben érkezett. Az ágyban még lehetett könyveket nézegetni, puha játékokkal játszani, nem volt teljes szigor az alvást illetően, de pihenni kellett. A gyermek úgyis elalszik, ha fáradt.

Az ajtó mindig résre volt hagyva, beszűrődött a televízió hangja, a szüleink beszélgetése, esti szokásos tevékenykedésük. Kicsi fülünk élesre volt állítva minden este, hátha történik valami érdekes, ami miatt nem kell korán ágyba menni, valami, ami miatt saját fontosságunkat is nyomatékosítva kimehettünk a szobából

Egyszer csak nyílt a konyhaajtó, és a felgyújtott lámpa fénye vékony sugárban bevilágított a szobánkba is. Halvány reménysugár, hogy nem kell még aludnunk, talán lesz még valami indok arra, hogy kimehessünk még egy kicsit a szobánkból. A konyhaszekrény ajtaja halk csikorgással adta tudtunkra, hogy valaki odakint tesz-vesz, halkan tányért vesz elő, kihúzza a konyhaszekrény fiókját. Koppant a kés az asztalon, majd csend következett. Lelki füleinkkel hallottuk, hogy mi történik odakint. Hallottuk, ahogyan a kockás konyharuha fellebben a kenyértartó tetejéről, az éles kés végigszeli a puha kenyeret és a hófehér zsír elterül a frissen szegett kenyérszeleten.

A konyhában kihunyt a fény, a szobánk is elsötétedett, a szüleink szobájának ajtaja nesztelenül csukódott be. 

A húgom volt mindig a cserfesebb, ő kezdeményezte a sutyorgást.

-Szejinted mi’ csinájnak?- kérdezte fojtott hangon, melyből sütött az éberség és a kíváncsiság, no meg az, hogy kifejezetten nem akar még aludni.

-Nem tudom.

-Éhesz vadok. Te isz?

-Szerintem esznek- mondtam kurtán. 
Nem az első eset, hogy anyu vagy apu este megéhezik és megeszik néhány falatot.

-Megnézzük?- kérdezte élénken, de ez utóbbi kérdésre nem válaszoltam. Ha láttuk volna egymást, akkor a tesóm azt látta volna, hogy ülök az ágyamban legalább olyan frissen, mint ő, a fejem jobbra hajtom, vállaimat felhúzom, a tenyereimet pedig előre fordítom mintegy kifejezve, hogy tulajdonképpen benne vagyok a dologban, csak egyedül nincs hozzá elég bátorságom. Mivel ezt a húgom sötétben is nagyon jól tudta, fürgén felkelt az ágyból, apró lábacskái toppantak a puha szőnyegen és lábujjhegyen osont előttem a folyosón keresztül az Anyuék szobája felé. Én követtem őt halkan, mentem utána, ő volt a bástyám, ő volt a bátrabb. A résre hagyott ajtó előtt nesztelenül megálltunk és óvatosan, nagyon óvatosan tártuk mind szélesebbre az ajtó nyílását, míg a fejünk be nem fért és nem tárult elénk az eddig csak elképzelt kép.

Két kicsi kíváncsi veréb állt az ajtóban bebocsátást kérve. Anyu és Apu ránk szegezte kérdő tekintetét, hogy mit keresünk mi itt, de a szemük mosolygása elárulta, hogy nyoma sincs haragnak, amiért kiosontunk a szobánk álmot hozó sötétségéből. A húgom törte meg a csendet.

-Mit esztek?

-Zsíros kenyeret – válaszolta apu, miközben a szájához emelte a következő falatot.

-Én éhesz vadok. – mondta a húgom, amire már nekem is kellett valamit mondanom, így én is mondtam, hogy éhes vagyok.

-Na, gyertek, egy-egy katonát! – hangzott a válasz, ami telve volt az irántunk érzett szeretettel és mi mindketten fürgén, boldogságtól csillogó szemekkel ugrottunk Anyu és Apu ölébe, közel a tányérhoz, amelyen rajta volt a nem mindennapi csemege, a világ legfinomabb zsíros kenyere.

Büszkén gondoltuk, hogy hány gyereknek van az megengedve, hogy néha napján késő este zsíros kenyeret egyen. Az éles kés darabokra szelte a hatalmas szelet kenyeret, került rá lila hagyma és egy kis só. Kis kezünkből boldogan haraptuk a mennyei eledelt. Haraptuk, nyeltük a finom, puha, hófehér zsírral itatott kenyeret, minden falat lágyan simogatta gyermeki lelkünket, hiszen a legkülönlegesebb vacsorában volt részünk. Finom volt, felejthetetlenül finom volt!

Ült a kis család este a szobában és zsíros kenyeret evett, mit sem törődve a koleszterinnel, azzal, hogy késő este már nem ajánlott enni. Ez mit sem számított. Mi ott négyen a meleg szobában, este, pizsamában ettünk. Zsíros kenyeret ettünk lila hagymával, sóval, boldogsággal. Ettünk és szerettük egymást. Végtelenül, feltétel nélkül szerettünk…

Végül a recept...

Éjszaka osonj ki a konyhába és vágj le egy szép szelet kenyeret. Gondosan ügyelj arra, hogy aznapi, finom fehér kenyér legyen, mert másféle kenyérből nem annyira jó. Ha van házi zsír a háznál az az igazi, de ha bolti, az is megteszi. A házi zsír miatt ne ébreszd fel a szomszédban Feri bácsiékat, ha csak nem szeretnél velük elkölteni egy éjszakai vacsorát. Szórj a kenyérre egy csipetnyi sót és szelj rá vékonyan lila hagymát. Hagyd résre az ajtót és várd a csodát….

Drága Péter! Ezek a mindennapi csodák, amelyek a hétköznapokat boldogabbá teszik. Küldök neked egy régi fotót, amelyen a történetben szereplő „két kicsi kíváncsi veréb” együtt örülnek, no, most nem a zsíros kenyérnek, hanem a születésnapi tortának.

Öleléssel, Kata