Múltba nyújtva

"Már akkor tudtam, hogy hozzád tartozom, amikor te még azon töprengtél éjszakákon át vajon másnap merre visz az utad és lesz-e ott nyugodalmad?” 

(El nem küldött levelek)

Drága Katám, 

a magyar irodalmi életet és annak kedvelőit lassan két évszázada gyötri a kérdés, hogy vajon áll-e még az ősz Peterdi háza, leveledet olvasva engem az kezdett el foglalkoztatni, vajon az életmód tábor áll-e még? ;) Innen kissé kontraproduktívnak tűnik az egész menüsor, de azt sem szabad elfelednünk, hogy a szakadékot sem lehet két kis ugrással átszelni. Hatása lett a tábornak? Úgy értem, életmódbeli hatása, rátok nézve? Mert egyéb szempontokat tekintve nem kétséges, hogy elérték a kívánt célt

Kata drága, be októberedett – ideértek a korai sötétedések. Mondanám, hogy a zimankó is bejelentkezett, de valójában az el sem köszönt. Skócia nem arról híres, hogy a napsütéses órák száma elérné a 10-et, egy évben.

Rá is lépett lelkem virágára a mocskos, sáros vándorbakancsos byroni spleen, előkaptam hát a lemezjátszót, a régi bakelitjeimet és sorra hallgattam őket, melyik tudna megnyugtatni, melyikkel rezdülök leginkább együtt? Carlos /a lemezjátszó/ szorgosan ontotta magából a dalokat, mire végre megakadt a tűje az egyiken. Törőcsik Mari lemeze volt az, Micsoda útjaim... címmel jelent meg vagy jó régen. Chansonok, musical betétek, ilyen olyan dalok és persze a „Gyere te nimand”. Mentem. 

 Mentem ki a konyhába Törőcsik Marival és dudorásztam, hogy „lesz maga juszt is az enyém”. A tésztagépnek szólt elsősorban, mert tudod, én még mindig tésztázom, mert ezt lehet nyújtani mint a rétest! A múltkori jelentkezésem óta több körön vagyok már túl, készítettem mindenféle vastagságú tésztát, levesbe, magába, idénre és mivel akkor is tervezek még enni, jövőre is. A lakás átmeneti Tésztaszárító Gyárrá avanzsálódott, a szárítón már nem a ruháim lógtak hanem a tagliatelleim, a radiátoron a ravioliaim trónoltak, a cérnametélt pedig lebénította a közelekedést az előszoba, nagyszoba és a gardrób háromszögében. A hajnali fürdőszobába való kijutás nehezebb feladat volt, mint a hollandi mártás elkészítése. 

DE – egyrészt el vagyok látva korlátlan ideig, de legalábbis 2017. március 27-ig tésztával, másrészt pedig rátaláltam a tésztakészítés fortélyaira. Nem az egyetemlegesekre, hanem csak arra, hogy nekem hogyan esik kézre, merről kell álljak, hogy pörögjenek az események, a tésztacsíkok és gyarapodjanak a raviolik. A gépies mozdulataimat felváltották a könnyedebb, magabiztosabb mozzanatok. Hirtelenjében élvezetté vált a tészta készítése, nem volt többé kényszerű cselekvés és ennek következményeként elkezdett bennem formálódni egy újabb ízvariáció. 

Ha az ember elér egy bizonyos kort - a játék kedvéért ez legyen 35 -  és Törőcsik Mari kántálja hogy „virág és vodka, vodka meg dohány ilyen napokra emlékezem”, akkor nincsen mit tenni és bizonyos ételeket újra kell gondolni. Az én kiszemeltem a mákos tészta lett a küldetés pedig hogy mivel és hogyan tudhatnám felnőtté varázsolni?!? „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem, a Sors olykor nem tudja mit akar”. Egy ideig én sem tudtam pontosan mit is akarok, de az tiszta volt, hogy ízek kellenek még, amelyek megférnek a mák mellett, amelyek inkább kiegészítik, semmint elnyomni próbálják. 

VANÍLIA! Na de hova? Krémként rá? Nem. Akkor? Ahhh, hát persze! Bele a tésztába. Mert nem csak spenótos meg paradicsomos lehet a tészta hanem édes is, vaníliás, karamellás, nagyon vállalkozó kedvűeknek pedig akár kókuszos is. Fogtam tehát a kedvenc tésztagyúró tálamat, mértem a lisztet, ütöttem a tojásokat lelkesen, majd előkaptam a bourbon vaníliámat és annyit öntöttem hozzá, amennyit nem sajnáltam. Elkapott a lendület, nem tagadom. 3 tojásból csináltam a tésztát és ehhez adtam 3 evőkanálnyi vaníliát, úgy voltam vele, inkább legyen nyersen hivalkodó a főzés során úgyis lágyulni fog az íz. Ebben nem tévedtem, mert bár a nyers, vaníliás tészta illata belengte nemcsak a konyhát, hanem az egész lakást, azonban a kifőzés után ez az erőteljes illat jelentősen elpárolgott.

Az alapötlet megvolt, a megvalósítás jó nyomvonalon haladt, a tészta pihent a tálban, Mari énekelte s vele merengve én is „látod, valóra vált, elkészült a házunk, látod hogy megtalált a boldogságunk”. Aztán eszembe jutott, hogy a vanília tényleg szuper ötlet volt, de ettől azért még nem lett nagykorú a mákos tészta. Mi legyen vele még? - kérdeztem magamtól, miközben felváltva nyitogattam a hűtőt és a konyhaszekrényt, míg meg nem akadt a szemem egy adag áfonyán, amit már amúgy is időszerű lett volna elfogyasztani. Ide nekem az oroszlánt is! Nyitottam is mindjárt az alkohol szekciót, előkerestem a pár deci megmaradt Gevrey-Chambertin-t és percek múltán már a tűzön rotyogott. Adtam hozzá kevés nádcukrot, majd következett az áfonya. Lassú tűzön, majdnem 20 percen keresztül bugyogtattam, addigra kocsonyássá vált a szósz és úgy döntöttem, hogy nekem ebben a formájában és állagában pontosan megfelel. 

„Párfőmös forró este van, a boldogság is festve van” – habár odakint tombolt a nem olyan nagyon enyhe skót szélvihar idebent tényleg forró lett az este, a párfőm helyett a vaníliás tészta, a vörösboros áfonya és a frissen darált mák illatozott. A tésztát egy-kettőre kinyújtottam, felcsíkoztam és már mehetett is a gőzölgő vízbe. Ó, Kata! Az a selymes illat, ami kicsapott a párából! Tudtam, hogy nem kell csalódjak az ízlelőbimbóimban. Szűrés után azonnal pakoltam a púpozott kanál mákot a forró tésztára hogy kellően megpuhuljon, ne sercegjen a fogam alatt. Mindezt megfejeltem a vörösboros-áfonya mártással. 

Jaj, Drága! Azt az elégedettséget amit én akkor éreztem, amikor leültem az asztalhoz a tésztám mellé, miközben a bakelit ropogott a tű alatt és felbecsülhetetlen kincsünk, Törőcsik Mari lágyan dalolta „ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát, százszor megcsókolsz majd egy szál ibolyát. Ne írd, hogy vége, hisz azt nem hiszem én, nappal kigúnyolsz, de az álmod enyém”, leírni sem nagyon lehet. 

Mire elfogyott a Felnőtt Mákosom, elpárolgott a melankóliám. Tombolhat bármilyen vihar az ablakon túl, amíg az innenső oldalán barátságosan ropog a tűz és ismerős étel kerül a tányérra, sokszor hallgatott dalok a fülbe, addig nincsen ideje a búnak.

Katám! Megyek tekerek pár csigatésztát is, hogy egyensúlyba kerüljek magammal, ne lepjen el a mélabú. Remélem, az egészséged és a lelked jól szolgál, nem érnek hasonló üresjáratok.

Szeretettel ölellek,

Péter